/Szembesülés a szerelem Élet/Halál/Élet természetével/
A lány olyasvalamit tett, amit apja helytelenített, noha már senki nem emlékszik, mi is volt az valójában. Az apa felvonszolta leányát a sziklára és beletaszította a tengerbe. A halak megették a húsát és kivájták a szemét. Csontváza a tenger fenekén hevert, néha ide-oda görgött a víz áramlásával. Egy nap halász tűnt fel a vízen, kivetette horgát, az lemerült a víz mélyére, s mi másba akadt volna bele, mint a Csontváz Asszony bordájába. A halász azt gondolta magában: "Ó, most aztán nagy hal akadt a horgomra, milyen sokan esznek majd az óriási halból, milyen sokáig kitart majd." Előkészítette a hálóját, s ekkor vette észre, hogy egy csontváz lebeg a víz színén, hosszú metszőfogaival a csónakba kapaszkodva.
"Jaj!" kiáltotta a halász. Térdre esett, szemei elsötétedtek a borzalomtól. Őrült módon a part felé evezett, de a csontváz a zsinóron maradt, s a partig üldözte. Amint a halász partot ért, kiugrott, rohant, rohant, s észre sem vette, hogy a zsinóron magával vonszolta Csontváz Asszony testét, ami bukdácsolva követte őt, bármerre száguldott. A halász végül elérte kunyhóját, bevetette magát. Ott feküdt a sötétben lihegve, görcsös sírástól rázkódva. Végre biztonságban van. Amikor aztán meggyújtotta lámpáját, látta, hogy ott fekszik ő - az a valami - egy halomban a padlón. Később, nem tudta elmondani a halász, mi is történt valójában. Talán a tűz fénye enyhítette a látványt, talán az, hogy a halász magányos férfi volt. Mindenesetre valami jóság szállta meg, s lassan kinyújtotta kezét, és kedves szavakkal elkezdte legombolyítani a halászzsinórt a csontvázról. Először a lábujjakat, majd bokákat szabadította ki. Kitartóan ügyködött egész éjszaka, végül prémekbe burkolta a csontvázat, hogy felmelegedjék, s a Csontváz Asszony csontjai emberformán feküdtek egymás mellett.A férfi tüzet is rakott, időnként a csontváz felé pillantott. A prémekbe burkolt csontváz pedig nem szólt egy szót sem - nem is mert megszólalni -, nehogy a halász kivonszolja, s levesse a szikláról, amitől a csontjai darabokra törnének. A férfi elálmosodott, hamarosan elaludt. Alvás közben - tudja ezt mindenki - néha könnycsepp gördül ki az alvó szeméből; nem tudjuk milyen álom okozza ezt, csak annyit tudunk, hogy vagy szomorú, vagy vágyakozó álom lehet. Ez történt a férfival is. Csontváz Asszony meglátta a tűz fényében ragyogó könnycseppet és hirtelen roppant szomjas lett. Odakúszott az alvó férfihoz, s ajkát a könnycseppre illesztette. A csepp akkorára duzzadt, hogy Csontváz Asszony csak ivott, ivott, amíg szomját nem csillapította. Lefeküdt a férfi mellé, s kivette szívét, ezt a hatalmas dobot. Megdöngette mindkét oldalát, dobolás közben így énekelt," Hús, hús, hús!" Minél tovább énekelt, csontjai annál inkább megteltek hússal. Hajért, jó szemekért, szép, telt kezekért énekelt. A lábai között melegségért, mellekért, s minden olyasmiért énekelt, amire egy nőnek szüksége van. Amikor ezzel végzett, leénekelte az alvó férfiról a ruháit és mellé bújt, hogy bőrük összeért. Viszahelyezte a hatalmas dobot, a szívet a férfi testébe, mire az felébredt, átölelték egymást, s összefonódtak egész éjszakára, egy új, jó, hosszantartó ölelésben.
Clarissa Pinkola Estés gyűjtéséből
