Mr. és Mrs. Brown egy pályaudvari peronon találkozott először Paddingtonnal. Medve ritkán kap ilyen különös nevet, mivel azonban a pályaudvar neve Paddington volt, hát így lett ez. Brownék a lányuk elé jöttek ki: Judy épp az iskolai szünetre tért haza. Meleg nyári nap volt, a peronok tele népekkel, szinte mindenki a tengerpartra igyekezett - vagy egyebüvé. Vonatok surrogó zaja hallatszott, hangosbeszélők szaggatták a dobhártyákat, lábak dobogtak, hordárok hevesen hajigálták a holmikat és ez így együtt akkora lárma volt, hogy az általános hajcihőben Mr. Brown, aki a medvét elsőül pillantotta meg, jó párszor el kellett, hogy kiabálja nejének, hogy...
De Mrs. Brown még akkor se bírta felfogni.
- Hogy egy micsoda? Egy kis medve? A Paddington pályaudvaron? - hitetlenkedett máris lelkesen. De azért óvatos maradt: - Henry, biztos káprázik a szemed!
Mr. Brown a szemüvegét igazgatta.
- Ha mondom, nem. Láttam az imént. Ott a biciklitároló mögött... most eltakarják épp... de gyere, gyere. Valami fura kalap is volt rajta az tűnt fel talán.
Választ se várva karon ragadta feleségét, vonszolta, így furakodtak át a tömegen. Na jó, egy fura kalapot keresve. És alatta egy kis medvét. Hordárkocsik holmi halmai között nyomakodtak, irány a Talált Tárgyak feliratú iroda.
- Tessék, hát nem ott van? - kiáltotta mostmár diadalmasan Mr. Brown. - Abban a sötét sarokban. Ott ül. A kuka mellett.
Mrs. Brown is erőltette már a szemét, s akkor meglátta. Azt a barna, bozontos valamit, ahogy ott ült egy bőröndön vagy micsodán, a nyakában valami tábla, felirat... vagy micsoda... na, majd kiderül. De ami a bőröndön állt, az nagy betűkkel volt, méghozzá: UTAZÁS CÉLJÁRA. (...)
A medve kérdőn nézett rájuk. - Segíthetek valamiben? - tudakolta őszintén.
- Na jó... nagyon köszönöm, de inkább mi kérdezzük, vajon... Jó. épp azért zavarjuk, hogy ... akkor hát mi nem segíthetünk-e valamiben?
Mrs. Brown lehajolt, így mondta: - Mert ön, tudja-e, ön egy nagyon piciny medve!
A medve azonban kíhúzta magát. - Én egy nagyon különös, ritka medve vagyok - közölte fontoskodva. - Nem sokan vannak már belőlünk ott, ahonnan jövök.
- És hol lenne az a hely? - kérdezte Mrs. Brown.
- A medve előbb körülnézett óvatosan, cska utána válaszolt: Az a hely a Legsötétebb Peru.
- Jó, de most mihez kezd ön? - kérdezte Mrs. Brown. - Nem ücsöröghet itt a Paddington állomáson az idők végezetéig!
- Hát, nem is, de... majd csak lesz valami. - S a medve e szavak kíséretében bezárta ismét a koffert. Közben Mrs. Brown tekintetet a másik dologra siklott, amely szintén a nyakában volt, a feliratra: KÉREM, TÖRŐDJENEK EZZEL A MEDVÉVEL! KÖSZÖNÖM.
A derék asszony kérlelőn fordult férjéhez:
- Jaj, Henry, akkor mit csináljuk most tényleg? Nem hagyhatjuk itt. Ki tudja, mi történhetne vele. London túl nagy hely... ha nincs hová lenned, menned. Nem vehetnénk magunkhoz, csak úgy pár napra?
Mr. Brown tétovázott.
- De Mary drágám, nem vihetjük haza... így.... csak úgy. Vagy mit is mondjak!
- Így, úgy, hogyan? - kérdezte már keményebb hangon Mrs. Brown. - Ugyan Henry - nézett le a medvére -, mikor olyan édes! Remekül meglesz Jonathannal és Judyval. Ha csak kis ideig is. De ők ketten meg nem bocsátanák nekünk soha de soha, ha itt hagynánk ezt a pici em... medvét.
- Nem mindennapi eset - mormolta Mr. Brown. - Gondolom valami törvény is van rá. - Kis tűnődés után kivágta végre:
- Na, mit szólna hozzá, ha azt javasolnánk, hogy tartson velünk? Otthonunkban egy darabig szállása lenne, ha más terve nincsen.
A medve nagyot ugrott öröméban.
- Más tervem? Semmiféle tervem nem volt épp. És nagyon boldog vagyok a szíves meghívással.
/A Paddington folytatja c. mesekönyvből/
Pont a legizgalmasabb részénél lett vége az idézetnek:-) így tehát kedvcsinálónak tökéletes
VálaszTörlés:-)