Hiba történt a modul működésében

2012. október 22., hétfő

OMYNO

Valamikor tavasszal Anyóskámmal könyvekről beszélgettünk és mesélt egy könyvről, aminek nem emlékezett a címére, csak hogy nagyon tetszett neki és várta sokáig a következő részt, mert a könyv befejezéséből számított rá, hogy lesz folytatás.

A napokban ezzel fogadott: "Megvan a könyv és megjelent a második rész! Itt van, kezdd el olvasni."






SeniorLotti

2012. március 22., csütörtök

A Szomjas Oázis-t követő két kötet...

A bookline toplista éllovasai - nem véletlenül

Mindkettő Forgács Zsuzsa Bruria szerkesztésében.


Én indulok A szív kutyájá-ért, tegnap kaptam az értesítőt a könyvesboltból! :))))))

SeniorLotti

2012. január 4., szerda

Minket minden érdekel, ami az olvasással kapcsolatos

A Lapról hangra oldalán látássérültek számára elektronikus - hang! - formában érhetők el újságcikkek magazinokból, különféle témákban.


Mi is gazdagítani készülünk a tárházat, amint elkészültek a felvételek, tudatjuk Veletek :)

Google books - Google könyvek



A GOOGLE KÖNYVEK-ről

A test ördöge - Huszadik századi francia kisregények

Nehéz beszámolót írnom erről a kötetről.
Hogy miért is? Mert nagyon vegyes érzelmeket ébresztett bennem.

A kötet hat francia kisregényt tartalmaz, amelyek témája mindegyike többé-kevésbé kapcsolatban van a szerelemmel, a vonzalommal, de a testiséggel is. A regények stílusa, történet-vezetése zseniális! Kifinomult írásmód, hiteles nyelvhasználat, fordulatosság jellemzi és mindig meglepő a történetek vége.
Na, nekem itt kezdődtek a "problémák". Csodaszép szerelmi évődések, vívódások, romantika, minőségi szerelmesregények... Dehát állandóan meghalnak benne a szereplők! Nincs bajom a halállal, csak valahogy olyan érzésem volt egyik-másiknál, hogy az író végig a bárányfelhők felett tart, majd egyszercsak hatalmas puffanással érek földet. Hát miééééért?

Azt is elmondom, hogy az utolsónak a végét meg már nem is akartam elolvasni. Olyan témát piszkált meg bennem, ami nem nekem való.

De! Hősiesen végigolvastam, sőt még ajánlom is, mert mindezek ellenére mégiscsak remekműnek gondolom.

SeniorLotti


A bejegyzés címe alatt elolvasható a kötet címadó regénye.

Örülnék, ha a kölcsönadó blogger - S, érezd megszólítva magad - írna erre egy válaszbeszámolót, kíváncsi lennék rá nagyon!

2011. december 1., csütörtök

R.A. Salvatore: A hajnal ösvénye

Vendégpost

A fantasy kedvelőknek sem a szerzőt, sem a főszereplő Drizzt Do’Urdent nem kell bemutatnom. Annak, aki nem jártas az efféle irodalomban, pár mondatban összegezném. Salvatore komplex világot teremtett annak minden jó és rossz tulajdonságával. A könyvek szépen sorban követik egymást, ügyesen épül az egyik a másikra. Ha egyszer rákap az ember, néhány hónap alatt azt veszi észre, hogy betemette jó néhány kötet. De ennek ellenére minden könyv önálló mű, teljesen kerek és olvastatja magát.

Jellemzően a „mesékre” - mindig happy and a vége és a rossz elnyeri méltó büntetését, itt sincs ez másképpen. De pontosan ezért ül le az ember egy ilyen könyv elé. Az író komoly emberi értékeket jelenít meg, melyeket mindenkinek szem előtt kéne tartania a mai világban. A kalandorok fő mozgató rugói a barátság, a szeretet, az egymásba vetett hit és a feltétel nélküli bizalom.

Nos, akkor kicsit Drizzt történelméről is beszélnék.

Menzoberranzanban, más néven Mélysötétben született sötételfként. Ez a hely mélyen a törpék tárnái alatt húzódik, átszőve gonoszsággal és intrikákkal. Élete első 30 évét itt töltötte, kiváló harcos lett belőle és - apja nevelésének hála - nem tudott azonosulni fajtársaival és az általuk alkotott világgal. Felszökött a felszínre, ahol tudta, hogy élete végéig kirekesztett lesz és folyamatosan meg kell küzdenie a felszíni népek előítéletével. A drow-k (sötételfek) ezt árulásnak tekintették és ő lett az első számú közellenség Lloth (sötételfek gonosz istene) szemében. A következő harminc esztendő alatt, amit már a nap sugarai alatt töltött, folyamatosan utolérte a múltja és állandó harca kényszeríttették, amit az időközben szerzett barátaival közösen minden esetben visszavertek. Az elválaszthatatlan barátai: Harcpöröly Bruneor, törpe király, kissé morgós de nagyon jó harcos. Cattie-brie, Bruenor fogadott lánya, aki ember és Drizzt legjobb barátja. Wulfgar, Catti-brie férje, egy roppant méretű barbár, Bendőkorgi Regis, a félszerzet, kinek esze és szíve mindig a helyén. Végül, de nem utolsó sorban Guenhwyvar, az asztrális sík teremtménye: egy 300 kg-os párduc.

A könyvről pár szóban.

Drizzt és Cattie-brie Vízmélyén egy hajón dolgoztak, melynek feladata a kalózok ártalmatlanítása és begyűjtése. Egy akció kellős közepén rég nem látott varázslóba botlanak bele, a kissé szétszórt Harkle Harpellbe. Eközben Abyss (fogjuk rá: pokol) mélységeiben Errtu (gonosz démon) munkálkodik a visszatérésen és Drizzt elpusztításán. Állhatatos munkája eredményeképpen az egész csapat az ő irányítását követve sétál bele a jól előkészített csapdába. A csalétek: Drizzt halottnak hitt apja Zaknafein, kinek szelleme folyamatosan visszakísért a múltból. Közben sok-sok mérfölddel északabbra a velejéig gonosz Tanar’ri (Errtu) kiszabadul börtönéből és nekilát egy régi szövetséges felkutatásának. A kristályszilánk egy igen erős mágikus eszköz és egy ilyen társsal, mint Errtu, komoly fegyverré is válik, mely irányítja mások gondolatát. Sok viszontagság és ádáz küzdelem végén a kis csapat legyűri az ellenséget és mindenki meglepetésére a szintén halottnak vélt Wulfgart szabadítják meg a sok éve tartó kínzás alól. Ezzel ismét teljessé válik a társaság.



Nagyon ajánlom mindenkinek.


FantasyLotti

2011. november 13., vasárnap

Könyvek 250 Ft-ért

Találtunk egy boltot, ahol 250 Ft-ért lehet minden használt könyvet megvásárolni. Ahogy láttam, túlnyomórészt magyar íróktól, de vannak külföldiek is.
Nincs egy bődületes választék, de azért mi is találtunk 6 könyvet egy 10 perc alatt :)

Savoya park, földszint, az Auchan mellett a secondhand ruhabolt bal oldalán.

SeniorLotti

2011. április 29., péntek

Mese a szerelem természetéről - Clarissa Pinkola Estés: A Csontváz Asszony

/Szembesülés a szerelem Élet/Halál/Élet természetével/

A lány olyasvalamit tett, amit apja helytelenített, noha már senki nem emlékszik, mi is volt az valójában. Az apa felvonszolta leányát a sziklára és beletaszította a tengerbe. A halak megették a húsát és kivájták a szemét. Csontváza a tenger fenekén hevert, néha ide-oda görgött a víz áramlásával. Egy nap halász tűnt fel a vízen, kivetette horgát, az lemerült a víz mélyére, s mi másba akadt volna bele, mint a Csontváz Asszony bordájába. A halász azt gondolta magában: "Ó, most aztán nagy hal akadt a horgomra, milyen sokan esznek majd az óriási halból, milyen sokáig kitart majd." Előkészítette a hálóját, s ekkor vette észre, hogy egy csontváz lebeg a víz színén, hosszú metszőfogaival a csónakba kapaszkodva.
"Jaj!" kiáltotta a halász. Térdre esett, szemei elsötétedtek a borzalomtól. Őrült módon a part felé evezett, de a csontváz a zsinóron maradt, s a partig üldözte. Amint a halász partot ért, kiugrott, rohant, rohant, s észre sem vette, hogy a zsinóron magával vonszolta Csontváz Asszony testét, ami bukdácsolva követte őt, bármerre száguldott. A halász végül elérte kunyhóját, bevetette magát. Ott feküdt a sötétben lihegve, görcsös sírástól rázkódva. Végre biztonságban van. Amikor aztán meggyújtotta lámpáját, látta, hogy ott fekszik ő - az a valami - egy halomban a padlón. Később, nem tudta elmondani a halász, mi is történt valójában. Talán a tűz fénye enyhítette a látványt, talán az, hogy a halász magányos férfi volt. Mindenesetre valami jóság szállta meg, s lassan kinyújtotta kezét, és kedves szavakkal elkezdte legombolyítani a halászzsinórt a csontvázról. Először a lábujjakat, majd bokákat szabadította ki. Kitartóan ügyködött egész éjszaka, végül prémekbe burkolta a csontvázat, hogy felmelegedjék, s a Csontváz Asszony csontjai emberformán feküdtek egymás mellett.A férfi tüzet is rakott, időnként a csontváz felé pillantott. A prémekbe burkolt csontváz pedig nem szólt egy szót sem - nem is mert megszólalni -, nehogy a halász kivonszolja, s levesse a szikláról, amitől a csontjai darabokra törnének. A férfi elálmosodott, hamarosan elaludt. Alvás közben - tudja ezt mindenki - néha könnycsepp gördül ki az alvó szeméből; nem tudjuk milyen álom okozza ezt, csak annyit tudunk, hogy vagy szomorú, vagy vágyakozó álom lehet. Ez történt a férfival is. Csontváz Asszony meglátta a tűz fényében ragyogó könnycseppet és hirtelen roppant szomjas lett. Odakúszott az alvó férfihoz, s ajkát a könnycseppre illesztette. A csepp akkorára duzzadt, hogy Csontváz Asszony csak ivott, ivott, amíg szomját nem csillapította. Lefeküdt a férfi mellé, s kivette szívét, ezt a hatalmas dobot. Megdöngette mindkét oldalát, dobolás közben így énekelt," Hús, hús, hús!" Minél tovább énekelt, csontjai annál inkább megteltek hússal. Hajért, jó szemekért, szép, telt kezekért énekelt. A lábai között melegségért, mellekért, s minden olyasmiért énekelt, amire egy nőnek szüksége van. Amikor ezzel végzett, leénekelte az alvó férfiról a ruháit és mellé bújt, hogy bőrük összeért. Viszahelyezte a hatalmas dobot, a szívet a férfi testébe, mire az felébredt, átölelték egymást, s összefonódtak egész éjszakára, egy új, jó, hosszantartó ölelésben.

Clarissa Pinkola Estés gyűjtéséből

2011. március 24., csütörtök

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Őszinte leszek. Egy kukkot nem értettem belőle. Mármint..... Nem miközben olvastam, hanem ahogyan a vége felé közeledve vártam, hogy mivé kerekedik ki a történet. Nekem nem kerekedett.

Annak idején ezt először színdarabban láttam és visszagondoltam sokszor, hogy semmire nem emlékszem belőle. Mostmár tudom, hogy miért. Nem tudtam követni, néhol nagyon fárasztó volt olvasni és most visszaidéződött a színdarab utáni érzés, kérdés: "Mi van? Én ezt nem értem..."

Eddig nem volt Máraival ilyen olvasmány élményem, de itt helyt adok annak, aki azt mondja, "nekem Márai nem jön be". Ha ezt olvastam volna elsőnek, azt hiszem én sem veszem több művét elő.
Nem állítom, hogy nincs értelme vagy hogy nem jó.
De nekem ez a regény emészthetetlen.

Szívesen venném a ti észrevételeiteket, ha valaki olvasta...

SeniorLotti

2011. január 22., szombat

Könyvkereső

Ehhez a posthoz lehet kommenttel csatlakozni, ha keresel egy könyvet és segítségre van szükséged, mert nem tudod pontosan a szerzőt, címet, bármit, ami segítene abban, hogy megtaláld.
Bátrabbak felajánlást is tehetnek, ha nekik megvan és felesleges esetleg vagy tudják, hol van meg online változatban :)

Hajrá Lottisták!

2011. január 17., hétfő

Könyvtárak

Néhány interneten elérhető könyvtár:
http://mek.oszk.hu/
http://oszkdk.oszk.hu/
http://www.kepkonyvtar.hu/
http://e-konyvtar.lap.hu/
http://konyv-e.hu/
http://tttweb.hu/index.php?rovat=ekonyvek
http://www.vfmk.hu/vfek
http://www.piar.hu/pazmany/
http://ebooklib.mindenkilapja.hu/
http://www.krudylib.hu/helyism/e-konyv.htm

Könyvtárak, amelyek valamely különleges szolgáltatással bírnak:
Ide szívesen vennék még tippeket, ha tudtok

A Gellért-téren (Szent Gellért tér 3.) van egy kis könyvtár, ahol tudtommal elsősorban keresztény tartalmú könyvek vannak, de szinte minden angol nyelven, tehát nyelvgyakorlás céljára szuper lehet. Egy házaspár üzemelteti, állítólag nagyon kedvesek és nem térítenek :)

Van valahol, szintén Budapesten egy könyvtár/könyvesbolt - megpróbálom kideríteni, hol -, ami úgy működik, hogy megveszed a könyvet - feltételezem, olcsóbban, mint egy vadiújat - és ha elolvastad, eldöntheted, megtartod-e. Ha igen, halleluja, ha nem, visszaslattyogsz, levonnak valamennyit az eredeti összegből és a maradék pénzt visszadják.

Szolgálati közlemény

Átöltözünk.
A bloghátterünket kiszolgáló szerver elköltözött és a jelenlegi palettán nem találtuk meg a régi hátterünket, így új ruhát kell választanunk és/vagy a kiegészítőket is le kell cserélgetnünk... Nehéz döntés.
Attól tartok, néhányszor át fogunk öltözni, mire meglesz az igazi. Mint a nők általában.... :)





(Egyébként mi innen öltözködünk, ha valakit érdekel)

2010. december 17., péntek

FORDÍTÓK 1.

Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei

Fordítók:
V. Gilbert Edit
és
Goretity József



Na, azért ez nem lesz ilyen soványka, hamarosan kiegészítem!

SeniorLotti

Műfordítók

Talán későn érő olvasó vagyok, de azt hiszem Ulickaja könyvével kapcsolatban jutott először eszembe - vagy jutottam a végére annak a gondolatsornak -, hogy tulajdonképpen egy könyvnek (ami idegen nyelven íródott és saját anyanyelvünkön olvassuk) legalább 2 írója van. Hiszen egy művet lefordítani nem egyszerűen fordítás, még csak nem is jól fogalmazott fordítás, hiszen a műnek ugyanazt az érzést kell átadnia egy másik nyelven, amit az eredeti mű tartalmaz.
vagy nem jól gondolom...?

Ezennel útnak indítom a fordítók sorozatot!

SeniorLotti

2010. október 17., vasárnap

"Anti-könyvajánló" avagy mit ne olvassunk el

Egy kedves látogatónk javaslatára ezennel megnyitom a feketelistás könyvek polcát, ahová bekerülhetnek azok a könyvek, amiket szerintetek vagy szerintünk nem érdemes elolvasni.
A facebookon már felkerült a polcra Thomas Mann - Linda szerint - és a Candide.
Szerintem az Anita Blake ultragáz, aztán a felesleges kategóriába betenném még azt a regényt, aminek a címe most nem jut eszembe /valami utazásos életútkeresős nyál/ és mivel a könyvepolcomon nincs, valószínű, a legutóbbi szeretetcsomaggal elutazott egy szegénynegyedbe. Hasonló élmény a Párizsban ne légy szomorú! amit legfeljebb akkor érdemes elolvasni, ha annyira szar állapotban vagy, hogy csak sekélyes és végtelen egyszerű olvasmány megy át a rendszeren.
Jó eséllyel indul még a Barbiebébi, bár nem olvastam el, de gyanítom, hogy ez a leghelyesebb cselekedet, ami ezzel a regénnyel kapcsolatban felmerülhet :D

Várjuk az anti-ajánlatokat!

SeniorLotti

2010. szeptember 26., vasárnap

Adásszünet még mindig...

Technikai okok miatt egyelőre csendben vagyunk, de nem vettük le a műsorról magunkat!
Az adásszünet idején a blog zavartalanul működik :)

2010. szeptember 20., hétfő

Malac: Angyalaim

- részlet -

Az istenfáját, nem volt áttétem, köszönöm szépen. Épp új lakásba költöztünk, és már túl voltam minden tébolyon, a borított gerendás zárófödém-feltáráson és az ott tenyésző időzített gomba-bombák leleplezésén is, amikor éjszakánként arra ébredtem, hogy nagyon ver a szívem, és szakad rólam a víz. Rendesen elmentem a Kardiológiai Intézetbe, ahogy köll. Van ott egy tündéri aranypasi, aki rátett mindenféle szívgépre. Hallottam, ahogy dobog a szívem és surrogva áramlik az ereimben a vér, ő meg azt mondta: „Édes kicsiny Malacom, hogy te milyen dinamikus spiné vagy! Nyugodtan vegyél a tempóból lejjebb, nem kell úgy rohangászni, és akkor nem lesz baj.” (…)
Ja, mielőtt elfelejteném, azért volt más is, mert egy hónappal azelőtt, hogy kidudorodott az ér a nyakamon, ellopták konkrétan a házunk elől a Golfomat. Ott álltam egy szál pinában éjnek évadján a teraszomon, és látom ám, hogy kigördül a szemem láttára az autóm, csakhogy nem én vezetem. Én annyira szerettem azt az autót, mintha a gyerekem lett volna. És láttam, amikor kigördül szegény jó Fifike, és viszik.
                 
Hát én azonnal telefonáltam a rendőrségnek éjjel fél kettőkor, s mondtam, hogy most viszik Danikáné lányát, utána fiúk, mert ez forró nyom. De mondták a fiúk, hogy nem tudnak utánamenni, mert egy autójuk van, az is máshol helyszínel, de mondjam meg, hogy merre vitték a kicsikét, akkor ők készséggel utánamennek. Komolyan így volt, minden tupír nélkül. Na akkor vesztettem én el úrinő mivoltomat, s azt mondtam, hogy honnan a bánatos Pista bácsi valagából tudjam, hogy hova vitték Fifikét, maguk szerencsétlen töketlen, impotens népség. Aztán persze nem is lett meg az autó. Ezért arra gondoltam, hogy az állandó megerőltetéstől van nekem kidudorodva itt a nyakamon ez az ér, mert amióta nincs kocsim, azóta cipelek, cűgölök, vonszolódok, mint a tigrisek. És ezt mind szépen meg is mondtam a háziorvosnak, hogy azóta én nem vagyok úrinő, aki csak úgy egyszerűen berakja az autóba a csomagokat, ráadásul még két gyereket is hengergetek magam előtt a pakkokkal a fülemen.
(…)
Akkor visszamentem Doktor Morgóhoz, aki nyomban elküldött az Érsebészetre. Hála a magasságosnak, van ott egy barátnőm, aki kardiológus, s mondtam neki, hogy: „Tulipános violám, hozzál nekem fű alatt egy gyönyörű érsebészt.” S mit tesz Isten, akkor azonnal ott termett egy gyönyörű érsebész, rám nézett, és azt mondta, hogy nincs a maga erének semmi baja, hanem mi a túró az ott a vállánál? És akkor én -aludj el szépen, kisbalázs- kifejtettem neki az álláspontomat, hogy szerintem mi is van az én vállammal. Hogy ellopta a maffia az autót, és most nekem cipekedni kell, és ettől van ott az a dudor. Ekkor ő lenyűgözve és elkábítva, szerényen azt javasolta, hogy akkor ne cipekedjek, és gondoskodón felírt valami krémet meg pirulát, hogy azzal kenjem be, meg szedjem be. 
Végtelenül szófogadó kismalacként ügyesen és okosan azonnal bevettem a gyógyszert, mikor este otthon kiültünk a teraszra. Gyönyörű idő volt, és édes Kandúrommal fellélegeztünk, hogy jaj, de jó, se a tüdőmnek, se az eremnek semmi baja. És mindennek örömére megittunk a balzsamos éjszakában egy üveg vörösbort, csakhogy a medve bőrére, mert másnap reggel, amikor felébredtem, akkora volt a nyakam, mint Schwarzeneggernek a terminátor háromban. Szóval tiszta ödéma volt. Belenéztem a tükrömbe, s mondtam, hogy hát, de emberek, mi ez a puccparádé? Mitől ilyen dagadt a nyakam?….
Első gondolatom az volt, hogy allergiás vagyok a gyógyszerre, mert én mindig mindenre tudok azonnal megoldást találni. Oh, mondom, allergiás vagyok erre a kis pirulára. Azonmód elrohantam az érsebészetre a kardiológusomhoz, és mondtam neki: „De hát mit adtatok nékem, gyönyörű boldogságos tubarózsám, gyönge violám? Tessék, nézd meg, hogy nézek ki!” A doktornő meg tényleg rám nézett, halál fehér lett – de én ezt nem láttam, mert nem akartam látni –, és azt mondta: „Malac, neked limfómád van.” Persze mondanom se kell, hogy ebből nem csináltam ügyet, nu und, és akkor mi itt a gond? Hiszen minden embernek van limfómája, nemde? 
És akkor átküldtek mintavételre az onkológia sebészetére, ahol beledöftek a nyakamba egy ilyen kis tűt, ezt hívják biopsziának. Nagyon lelkes volt a biopsziás, hogy mennyire bírom a gyűrődést, és milyen jól tolerálom a molesztálását: úgyhogy négy mintát vett tőlem gyors egymásutánban, teljes extázisban. És ugyanez a pali, aki oly szenvedélyesen böködött, negyven perccel később letaglózva lépett ki a rendelőjéből, s szemében gyászkönny ült. Kezet csókolt, miközben népek vettek körül – gondoltam, hát jó, nyilván nagyon lenyűgöző vagyok –, majd átnyújtott egy borítékot, és remegő szájszéllel lelkemre kötötte, hogy ezt csak a sebész nyithatja ki.(...)”
  
Részlet Malacka /Balog Judit/ Angyalaim
 című szövegéből, mely megjelent a
Szomjas oázis című antológiában.

2010. augusztus 31., kedd

Karácsony Benő: Napos oldal

- részlet -

"Beléptem az üres udvarra. Egy fekete, akasztott kalitkában pintyőke ugrándozott. Kinyitottam a kalitka ajtaját.
- Gyerünk, kisöreg - intettem a madárnak -, várnak már odahaza.
A madár sietve megfogadta a tanácsomat, és elröppent, én meg kiléptem az utcára, és folytattam utamat. Valahol egy kakukk a hűvös szobában hat órát kakukkolt. Fenn a gesztenyefán most ébredeztek a cserebogarak. Az egyik nagyot nyújtózkodott, és kidugta lábát a gesztenyelevél alól, egy másik kitörölte szemét, és gépiesen megkefélte bajuszát. Megszaporáztam a lépteimet, mert a banda már várt rám a Vasúti Kuglizóban. Valaki a nevemen szólított. Megfordultam.

- Maga az, Miss Mabel?
- Ejn vadzsaok - intett az angol lány, füzetekkel és nyelvtanokkal megtömött irattáskáját szorongatva. - Ejn ejszchevettem, Felmejri uch, haodzs maga elengedt azt a patyolat madarat az ügyvejdnél.
- Nem patyolat madár, hanem pintyőke - igazítottam helyre, mert ilyen kiigazítási viszonyban voltam vele.
- Mindig azt gaondaoltam, haodzs patyaolat - jelezte, és melegen mosolygott. - Maondzsaon még egyszer azt a szavat...
- Pin-tyő-ke - tagoltam, és odamutattam a számat, hadd lássa, hogyan repülnek ki nyelvem alól a pintyőke betűi. Miss Mabel elragadtatva ismételte.
- És azt a szejp madár, amelyiket öszkar kiengedt az ügyvejdtaol a galyibábaol, aztat milyen madárnak maondják?
- Csíz - világosítottam fel. A csíztől is el volt ragadtatva, és engedélyt kért, hogy feljegyezhesse a noteszébe.
- Köszenek - mondta, és melegen megszorította a kezemet. -Viszontlátásra, Felmejri uch...

Eszembe jutott valami, és utána siettem.
- Egy szóra, Miss Mabel... Nem úgy mondják, hogy galyiba, hanem kalitka. Ismételje csak: ka-lit-ka...
Úgy találta, hogy nagyon rokonszenves fickó vagyok, és biztosított róla, hogy senkinek sem fog szólani arról, hogy kiengedtem a pintyőkéta galyibából. Ahogy lepillantottam szorgos kis mellei mentén a blúza mélyébe, mintha egy mozgó szaloncukor szívet láttam volna a homályban.
- Helyes - bólintottam tárgyilagosan. - És ne vegye rossz néven, megint lóg a harisnyája. Rendes kis nyelvtanárnő volt, meleg és pihés, mint egy fiatal madár, csak ne kötötte volna meg mindig olyan lazán és minden hiúság nélkül a harisnyáját."

2010. augusztus 24., kedd

2010. július 21., szerda

Szolgálati közlemény 2.

Szombaton - ha a technika ördöge meg nem akadályoz minket -, a nulladik adás ismétlése a RadioPinken.

Következő élő adás szeptemberben, a Pink műsorszerkesztői feltöltik az akkumulátorokat - a Lottik meg könyvvel a kis buksijukat...
A szabadság alatt a blog üzemel és már a facebook-on is rajonghattok ügyesen :)

Szép Ernő - Hetedikbe jártam

- részlet -

"Csengettek: bocsánat az előadás újra megkezdődik.
Háromfertály múlt, a friss fiúk betörnek az osztályba, minden egyes hetedikesnek igen sürgős a beérkezés, miért, mert a mi ősi hagyományunkhoz híven azt a kamerádot, aki reggel tizenharmadiknak nyitott be a terembe, azt az a tizenkettő, ki már bent volt az osztályban, egy szívvel-lélekkel megrohanta, köpönyeget vetettek a fejibe, lehúzták a padra, s ki-ki amilyen csattanósat csak tudott, olyat csattantott oda, ahol a legnehezebb az ember. Ezt hítták temetésnek. Sajgó emlékeim kelnek, elsomolyodtam itt firka közben. Szentmártonban töltött esztendőim alatt bizony sokkal többször, mint egyszer vettem részt a saját temetésemen. Szegény jámbor Dugó meg az a barom Matirkó, emlékszem, ők estek be a legtöbbször. A legédesebb az volt, mikor Weisz Bumi vagy Görög vágódtak be tizenharmadiknak a terembe, mert ezek, mint kövér fiúk, a sóvár tenyereknek elsőrangú műélvezetet biztosítottak. Hanem ez a két gyerek vigyázott is az érdekeire, először is igyekeztek elsők lenni a teremben, a lépcsőn, mikor csapatosan nyargaltunk felfele, veszettül csapkodtak maguk körül, hogy meg ne előzzék őket, s minden ruganyosságuk latba vetésével ugrottak két-három lépcsőket húsos combjaikon és lihegve bár, de az első tizenkettő között hatoltak be a terembe. Már most, aki véletlenül meg tudta olvasni, hogy éppen tizenketten mentek már be, az szépen kinn maradt, elmerülve a folyosón kiakasztott rajzok tanulmányozásába, s bölcsen megvárva, míg másik pasas jön, aki helyette majd feláldozódik. Az a másik pasas, az se ment be olyan vakon, először odanyomta az ajtóra a fülét, s ha a hallgatózástól nem lett okosabb, akkor vagy kirántotta az egész ajtót expressz meggyőződést szerezni a helyzet felől, vagy pediglen végtelen lassan nyomta le a kilincset, s annyi rést nyitott, hogy egy pillanatra bedughassa az orrát, s visszaugorhasson, ha veszélyt gyanít. De mind a két esetben rendesen elkapták a kezét, akik az ajtó mellett mint fogdmegek várakoztak; a télikabát vagy levetett kiskabát már a fejibe volt, és a boldogtalan egy nagyot ordított attól a fájdalomtól, ami rá vár, s legalább egy rúgással igyekezett kvittelni valamit, mert a kiállott temetés után mint becsületes halottnak nem volt szabad egyetlen zokszót sem ejteni néki. Igen. Ezen a reggelen nem volt temetés, az itt a nevezetes! Tudniillik tizenketten voltunk már együtt, Fazakas és Béler, mint jeles fogdmegek az ajtót őrizték, mink többiek a padban meg a padok előtt zajosan tanultunk, már csak azért is, hogy az áldozat azt higgye, hogy már legalább húszan vagyunk odabenn. Egyszercsak egész nyugodtan nyílik az ajtó, a két fogdmeg ugrik, hogy elkapják a pasast, mink is mind tolakodunk, hogy rávessük magunk az áldozatra, báró Grekszli lekapja a kis Szigmeth finom kék übercíherjét a fogasról, hogy a fejébe dobja a belépőnek, igen, hát kérem ott áll előttünk teljes életnagyságban Jenige, azaz pardon, Magyari Álmos igazgató úr. Tessen, kérném, azt a csoportozatot így elképzelni! Grekszli már kapta fel a karjaival azt az übit, és előre volt bukva, mint a pikador, aki a két banderillót a bika nyakába szúrja, s úgy maradt megdermedve, meg az egész társaság úgy rekedt meg abban a támadó testállásban, isteni szerencse, hogy sem az übi nem esett az igazgató úr fejébe, sem a fogdmegek még szentségtörő kezükkel hozzá nem értek, különben nem tudom, hogy ez a mi Földünk, ez a fájós tyúkszeme a Mindenségnek, hogy ez még tovább is itt szerepelhetne a tisztelt csillagrendszerben. majd a nyavalya tört ki bennünket, gondolhatják kérném.
Magyari Álmos főgimnáziumi igazgató úr, háta mögötti nevén Jenige, meglepődésében és hatalmi tudatában egyet kapott a szemével és szájával s kegyetlenségtől feszült orrlyukakkal, kőkemény tekintettel szövegezte meg hozzánk intézett kérdőjelét, hogy azt mondja:
- Mmi esz?
Ugyanis ő a mi legfőbb urunk és parancsolónk, aki harmincöt éves tanári működése alatt annyi töméntelen Jenidge cigarettjét elszívta a Magyar Királyi Dohányjövedéknek, ő, Magyari igazgató úr, pöszeségben szenvedett.  Egyrészről, mikor esernyő alatt kocogott a gimnázium felé, akkor azt mondta, hogy: eszik asz esző, másrészről mikor decemberi reggel halovány ezüst futtatás látszott a göringyeken meg a fákon meg a kerítéseken, annak az ő szájában az volt a neve, hogy: szuszmara. Szóval az es betűt meg a zét is esznek szisszentette. Dehát ehhez Jenigének, mint főgimnáziumi igazgatónak jussa, vagyis jussza volt, ezért senki ki nem nevette, s nem is utánozták csak a háta megett, valamint hogy a háta meget sohase mondták az alázatos diákok őt igazgató úrnak vagy Magyarinak, csak azt mondták: Jenige. Ezt minden első gimnazista szeptemberben megtanulta a Szentmártonban a másodikosoktól. Az úri kaszinó tagjai is csak Jenigének nevezték, mikor nem hallotta. Soha nem is láttam, hogy másfajta cigarettet égetett volna, mint azt a nagy vastag Jenigét, és érdekes, hogy egy ilyen nagy dohányos ember, aki naponta tizenöt-húsz Jenidgét elhamvasztott, soha nem hozatott egyszerre több, mint két darab cigarettet. 
- Sziessz fiam, hozzál két Jenigét - az embernek az igazgatói irodából kidugva fejét odanyomott két krajcárt és az ember a megtiszteltetéstől tüzet fogva vágtatott át a Buxinger-féle fűszerájba, hol trafik is honolt és hogy el ne felejtsem későbben és hogy el ne vesszen a világirodalom nyilvántartásából, felhozom itt, hogy annak a Buxinger-féle fűszerájnak az egyik kitárt ajtótáblájára az volt ócska betűkkel kimázolva, hogy: 
Itt árulják a legfinomabb hüvelyes veteményeket:
bab, borsó, lencse, szekérkenőcs, ostornyél.
Ezt a Buxinger-féle nevezetes disztichont minden szentmártoni diák úgy fújta, mint ama magasztos párverset, amely úgy kezdődik, hogy Hősvértől pirosult a gyásztér.
És ha már belefogtam Jenige személyébe, nem állom meg, hogy le ne pendítsem hamar alakját, tessék: szuszmarás konok kurta sűrű fekete hajazat, nyírott szakáll, két leesett bajusz, száradt sárgabarna arc, Petőfi-gallér, cipőfűző keskenységű fekete csokorral alatta, gallérja, ingmelle, mandzsettája otthon vasalva, tehát nem glancos, ezüst óralánc, mely a jobb mellényzsebben ered és a mellényen egyenes folyással átfolyva a bal mellényzsebbe ömlik, zsakett, amely oly kurta, mint a zakó, életlen nadrág és sima cúgos cipő, olyan mint a tiszteké csakhogy ez nem lakkcipő, hanem bornyúbőr, mindig fénytelen és puha, mint a bornyú, lévén ápolva becsületes halzsírral, nem pediglen a drága subickkal, ami hiú fényt ad csupán, de szárasztja s véníti az ember lábbelijét. jaj, milyen vak ez a személyleírás! Ha le tudnám hirtelen ide fotografálni a levegőből, a szemem elől Jenigét, hisz itt áll előttem, mert rágondolok, és emlékszem rá, mondom, itt áll, sőt él előttem a levegőben, köztem és a fal közt, amelyre rábámulok, nézhetem Madách-szerű régi magyar arcát, és követhetem azt a kék szál füstöt, ami bajusza s szakálla közé dugott Jenidgéjéből ereszkedik gyengéden ingadozva felfele, mintha álmos indus zenére engedné magát karcsú megsemmisülésnek. Csodálatos, kérném, csodálatos az, hogy egy ember, aki nincs itt, az így a szeme előtt tudjon lenni képzeletében az embernek. Látom, majdnem szólok hozzá, hogy:
- Van szerencsém, kedves jó igazgató úr!"

2010. július 20., kedd

Users guide - hozzászóláshoz

Akár hiszitek, akár nem, megjavítottam a júzerzgájdot! Aki még nem találta ki magától, hogyan tud hozzá(nk)szólni, az most jól elolvashatja és jól megtudja :)

A cím mezőre kattintva google dokumentumban elérhető.

Sok sikert!

SeniorLotti

2010. július 14., szerda

0. adás

Múlt szombaton debütáltunk. Köszönjük Mindenkinek, aki hallgatott minket és köszönjük a visszajelzéseket is!

Akik lemaradtak (hiába no, pride volt), azoknak:
Karinthy Ferenc - Mi van a Dunában? és Coelho - Tizenegy perc című könyvei kapcsán indítottunk hihetetlen mélységű eszmefutatásokat a lekvárról, a vizilabdáról, a bordélyházakról, az egy emberre jutó szerelmeskedés átlagidejéről, megbeszéltük, hogy Coelho-t helyesen Koéjjónak mondjuk, hogy az Alkonyat és Harry Potter sorozatokat nektek kell elolvasni mert mi nem fogjuk és hogy nem használjuk többé azt a szót egy könyvre: tetszik :)
Lesz ismétlés és kb 1 hónap múlva, szintén szombaton délután élő adásban újra a két Lotti!

Megígérjük, hogy megpróbálunk egy tartható és élvezhető színvonalat belőni, hogy mindig szívesen hallgassatok minket. Írhattok is: ketlotti kukac radiopink pont hu és ide várjuk a választ valamire, amit Junior kérdezett, de már nem emlékszem mi volt az... Hiába, no, öregszem :D Ja, hogy melyik viccben szerepel az a szó, hogy ízlik :DD

SeniorLotti

2010. július 10., szombat

Stréberek....

Akik ügyesen és okosan olvassák/kommentelik a lottiblogot, elsőkézből most megtudhatják, hogy:

Ma délután debütálunk :) 

S ha jól sikerül az adás, akkor innentől minden hónapban kétszer hallgathatjátok A két Lottit a RádióPinken.

2010. június 29., kedd

Paulo Coelho: Tizenegy perc

Látta valaki a színdarabot? Nincs kedve nekünk mesélni róla? Én nagyon kíváncsi lennék...

SeniorLotti

Születésnap

Ma lenne 110 éves Antoine de Saint Exupéry, akit legtöbben A Kis herceg című írásáról ismernek. Lefogadom, hogy a 10 leggyakrabban idézett irodalmi részletek között, de talán még ott is a legelején találnánk a Róka és a Kis herceg beszélgetését.

A cím mezőre kattintva az íróról néhány érdekesség a wikipédián.


SeniorLotti

2010. június 17., csütörtök

Lotti-híradó

Olyan, mintha eltűntünk volna, de nem - olvasunk és műsortervet szerkesztünk. Bizonyám... :)

2010. május 31., hétfő

Blogkalauz 2.0

Avagy hogyan szóljunk hozzá a bejegyzésekhez - mert ezt többen nem tudtátok megfejteni. Hiába, ahány blog, annyiféle metódus, nem csoda, ha egy idő után megzavarodik az embör. Először is javaslom, hogy ha van, akkor dzsíméles címet használjatok, mivel a két rendszer összeér, tehát azzal a legegyszerűbb. Alapértelmezetten azt hiszem, hogy a regisztrált nevedet teszi be, de ha jól emlékszem, a profilon át lehet írni, hogy mi jelenjen meg.

A lényeg: készítettem egy jó szájbarágós júzergájdot, amit fel fogok tölteni és ezen bejegyzés címe alá belinkelem nektek :)
/kieg 06.17. valamiért szétszedi a doksit, még nem sikerült rájönnöm, mi a titka, de igyekszem/

Ügyeskedjetek, várjuk az értékes hozzászólásaitokat!

SeniorLotti

2010. május 25., kedd

2010. május 23., vasárnap

2010. május 19., szerda

Előkészületben...

Szilágyi Gyula: Júlia és Júlia 
(vajon miért van az, hogy Szilágyi Gyula labdarúgó fent van a wikipédián, Szilágyi Gyula ismert és elismert szociográfus pedig nincs??)

A könyv tulképp szociológiai tanulmány az azonos neműek szerelméről, főképp riport és beszámoló formában, úh még nem tudom, hogyan fogok nektek kivonatot készíteni belőle, de majd igyekszem...


Sz.Gy-tól még hasonló témában:
Tiszántúli Emanuelle a FSZK e-könyvtárában
Melegfront - sajnos, csak ismertetőt találtam, online elérhető könyvet nem.

SeniorLotti

2010. május 16., vasárnap

Blogkalauz

Igyekszem a blogot illetően kihasználni a technikai adottságokat, annak érdekében, hogy minél több érdekességet, információt tudjak megosztani Veled, kedves Olvasó, épp ezért a következőkre szeretném felhívni a figyelmed:
A blog oldalsó-, illetve az alsó sávjában (az oldalon megjelenő bejegyzések alatt) is vannak információk, amik időnként változnak, újak kerülnek fel, tehát érdemes időről-időre rájuk pillantani. Ezen kívül, ha a blogon vagy a bejegyzésekben kiemelt szavakat, linkeket vagy képeket találsz, érdemes megpróbálni rájuk böködni, mert néha elrejtek alá vmi érdekességet vagy kapcsolódó témát tartalmazó hivatkozást.

Remélem, sikerül minél több izgalmas dolgot feltenni az örömötökre és hasznotokra! Kellemes bogarászást kívánok!

2010. május 15., szombat

Michael Bond: Kérem, törödjenek ezzel a medvével!

MESERÉSZLET

Mr. és Mrs. Brown egy pályaudvari peronon találkozott először Paddingtonnal. Medve ritkán kap ilyen különös nevet, mivel azonban a pályaudvar neve Paddington volt, hát  így lett ez. Brownék a lányuk elé jöttek ki: Judy épp az iskolai szünetre tért haza. Meleg nyári nap volt, a peronok tele népekkel, szinte mindenki a tengerpartra igyekezett - vagy egyebüvé. Vonatok surrogó zaja hallatszott, hangosbeszélők szaggatták a dobhártyákat, lábak dobogtak, hordárok hevesen hajigálták a holmikat és ez így együtt akkora lárma volt, hogy az általános hajcihőben Mr. Brown, aki a medvét elsőül pillantotta meg, jó párszor el kellett, hogy kiabálja nejének, hogy...
De Mrs. Brown még akkor se bírta felfogni.
- Hogy egy micsoda? Egy kis medve? A Paddington pályaudvaron? - hitetlenkedett máris lelkesen. De azért óvatos maradt: - Henry, biztos káprázik a szemed!
Mr. Brown a szemüvegét igazgatta.
- Ha mondom, nem. Láttam az imént. Ott a biciklitároló mögött... most eltakarják épp... de gyere, gyere. Valami fura kalap is volt rajta az tűnt fel talán. 
Választ se várva karon ragadta feleségét, vonszolta, így furakodtak át a tömegen. Na jó, egy fura kalapot keresve. És alatta egy kis medvét. Hordárkocsik holmi halmai között nyomakodtak, irány a Talált Tárgyak feliratú iroda.
- Tessék, hát nem ott van? - kiáltotta mostmár diadalmasan Mr. Brown. - Abban a sötét sarokban. Ott ül. A kuka mellett. 
Mrs. Brown is erőltette már a szemét, s akkor meglátta. Azt a barna, bozontos valamit, ahogy ott ült egy bőröndön vagy micsodán, a nyakában valami tábla, felirat... vagy micsoda... na, majd kiderül. De ami a bőröndön állt, az nagy betűkkel volt, méghozzá: UTAZÁS CÉLJÁRA. (...)
A medve kérdőn nézett rájuk. - Segíthetek valamiben? - tudakolta őszintén.
- Na jó... nagyon köszönöm, de inkább mi kérdezzük, vajon... Jó. épp azért zavarjuk, hogy ... akkor hát mi nem segíthetünk-e valamiben?
Mrs. Brown lehajolt, így mondta: - Mert ön, tudja-e, ön egy nagyon piciny medve!
A medve azonban kíhúzta magát. - Én egy nagyon különös, ritka medve vagyok - közölte fontoskodva. - Nem sokan vannak már belőlünk ott, ahonnan jövök.
- És hol lenne az a hely? - kérdezte Mrs. Brown.
- A medve előbb körülnézett óvatosan, cska utána válaszolt: Az a hely a Legsötétebb Peru.
- Jó, de most mihez kezd ön? - kérdezte Mrs. Brown. - Nem ücsöröghet itt a Paddington állomáson az idők végezetéig!
- Hát, nem is, de... majd csak lesz valami. - S a medve e szavak kíséretében bezárta ismét a koffert. Közben Mrs. Brown tekintetet a másik dologra siklott, amely szintén a nyakában volt, a feliratra: KÉREM, TÖRŐDJENEK EZZEL A MEDVÉVEL! KÖSZÖNÖM.
A derék asszony kérlelőn fordult férjéhez:
- Jaj, Henry, akkor mit csináljuk most tényleg? Nem hagyhatjuk itt. Ki tudja, mi történhetne vele. London túl nagy hely... ha nincs hová lenned, menned. Nem vehetnénk magunkhoz, csak úgy pár napra?
Mr. Brown tétovázott.
- De Mary drágám, nem vihetjük haza... így.... csak úgy. Vagy mit is mondjak!
- Így, úgy, hogyan? - kérdezte már keményebb hangon Mrs. Brown. - Ugyan Henry - nézett le a medvére -, mikor olyan édes! Remekül meglesz Jonathannal és Judyval. Ha csak kis ideig is. De ők ketten meg nem bocsátanák nekünk soha de soha, ha itt hagynánk ezt a pici em... medvét.
- Nem mindennapi eset - mormolta Mr. Brown. - Gondolom valami törvény is van rá. - Kis tűnődés után kivágta végre: 
- Na, mit szólna hozzá, ha azt javasolnánk, hogy tartson velünk? Otthonunkban egy darabig szállása lenne, ha más terve nincsen.
A medve nagyot ugrott öröméban.
- Más tervem? Semmiféle tervem nem volt épp. És nagyon boldog vagyok a szíves meghívással.

/A Paddington folytatja c. mesekönyvből/

2010. május 12., szerda

Szolgálati közlemény

A Lottik háttérszerkesztőket keresnek!
Szívesen vennék beszámolókat arról, amit ti olvastok, s azokat a blogra, illetve az adásba is szeretném majd integrálni.

Szóval:
Írásra fel, bátor Olvasó! :)

Márai Sándor: Eszter hagyatéka

Tegnap fejeztem be, hamarosan jövök a beszámolóval. Film is készült belőle, megkísérlem majd valahogy hozzácsatolni - bár nem mostanában láttam...


És megértettem a címet! Wow! (asszem)

Márai Sándorról

**********************************************

A beszámoló (2010.05.16.)

Vannak emberek, élethelyzetek, akikre, amikre nem tudunk nemet mondani. Persze, nem mindenkire igaz ez, de azt hiszem, mindannyian ismerjük a jelenséget - ha nem a saját bőrünkön tapasztaltuk, akkor közeli hozzátartozónkon, barátunkon, ismerősünkön keresztül biztosan mindenki találkozik ezzel az életben. Nekem az Eszter hagyatéka erről szól.

Eszter kontra Lajos. Lajos kontra Eszter... Lajos kontra Világ....? Akkor kiről is szól ez tulajdonképp?
Lajos a könyv egyik fő karaktere. Nem főszereplője, mégis az az érzésem támad, ahogy olvasom, mintha róla szólna. Zseniálisan hat az olvasói nézőpontra (ki tudja tudatosan-e) a regény szerkesztése, hiszen a történet gyakorlatilag arról szól - ha felületesen nézzük -, hogy Lajos azt hiszi, a világ körülötte forog. Neki mindent szabad, minden megbocsátható, mindent és mindenkit alárendelhet veszélyes-bolondos szeszélyeinek.
Ugyanez a nézőpont lehet valójában Eszter látószöge, amit a regény tükröz...? Szerintem igen. A kérdés két síkon (etikai szempontból és Eszter szempontjából): megengedhető vagy legalább elfogadható-e, hogy egy ember (Lajos) élete, viselkedése átrendezzen életeket, viszonyokat, az érzelmektől az anyagi javakig?

Vázlatosan a tartalom: Lajos fiatalkorától bohém, nem rosszindulatú, de fifikás férfi, aki szeret játszani az élettel. Keresi a játéktereket, zseniálisan pózol, beférkőzik a kegyekbe, az érzelmekbe - és a pénztárcákba is. Megnyerő stílusa vagy valami rejtélyes delej az, amivel eléri, hogy mindig, mindig hozzájut ahhoz, amit szeretne.
Eszter egy epizód az életéből, de mondhatnám azt is, hogy egy kellék, jó esetben szereplő, aki elengedhetetlen a Nagy Színdarabhoz - Lajos életéhez.

20 év telik el Lajos távollétében, mikor táviratozik, hogy jön. S a régi szereplők mind sorbanállnak - érkezik a rendező... Milyen érzelmekkel, milyen gondolatokkal várják vissza, milyen titkok kerülnek elő ezalatt még a múltból, titkok, melyekhez mind hozzáragadt Lajos neve.
És a fő kérdés: mit akar most végül?

De Eszter nem játék, a szeretet, a szerelem, az érzelmek nem lehetnek kellékek. Eszter mindenestül beleéli magát szerepébe, amit Lajos (?) ráosztott. Az élete során mindig felteszi Lajosnak az éppen szükséges tétet a játékasztalra, legyen az bármi, amit magától megvonni képes lehet.
A "színmű" utolsó felvonásában is ez történik. Lajos elkéri azt, amije végül maradt az életben Eszternek: a házat, amelyben csöndes szegénységben él Nunuval, nagynénjével (?).
Valójában sokkal többet kér: Eszter életét - szerény sejtelmem szerint a cím erre utal -, hiszen az utolsó talpalatnyi föld feláldozásával minden megszűnik, ami valaha is őrizte a nevét.

Miért? Mert valamilyen különös erő köti ehhez a férfihoz, ami más, több, önzőbb, mint a szerelem és a szeretet. Mert nem tudja kimondani: Lajos, nem veheted el mindenem.

A regény egyébként nagyon olvasmányos, a nyelvezet finom, kellemes, otthonosan régi. A történet a viszonylag sok monológ gondolatsor ellenére gördülékeny, gondosan szerkesztett.

Sum:
Engem mélyen elgondolkodtatott, és új meg új gondolatokat ébreszt bennem még most is. Ajánlom.

SeniorLotti

2010. május 11., kedd

Bach Szilvia: Nem vagyok én Müller Péter

Szeretem a humort. A kicsit csípős, fikázós humort különösen ;) Szilváé ilyen.
Szilvia (képkockák a búrámból) vmikor kb ezer éve feltűnt a képernyőn, aztán egyszer csak eltűnt. Volt, akinek bejött, volt, akinek nem - nyilván. Nekem tetszett a stílusa, én ettem a humorát, szeretem a paródiákat, főleg, ha valakinek jó adottságai vannak hozzá.
Egy darabig ott maradt a fejemben, aztán jól elfeledkeztem róla.... Mivel fogalmam nem volt, hol/mi van vele, ő tűnt el vagy én nem követem. Hja, celeb életrajzot ne tőlem kérjetek, amúgyse tóm, ki kicsoda és mitől celebbb :D Mer érdekel, biztos azé'. Nah, elkalandoztam.
Szóval: egyszercsak megláttam vagy könyvesboltban vagy vmelyik könyves portálon a fent jelölt könyvet. Jaj, megörültem. Jól megvettem. És jól nem tudtam letenni.... Asszem még aznap éjjel és másnap este átalrágtam magam rajta, helyenként gurultam/sikítottam a röhögéstől. Ez itt nem a reklám helye, egyszerűen tényleg így volt.

Másnap kölcsönadtam és most került hozzám vissza újra, 2 hete, úgyhogy azonnal nekiláttam - mondom magamnak, rámfér egy kis vidámság. Persze, hogy másodszorra már nem annyira humoros, de még így is gáz volt a villamoson olvasni, mert pont akkor jutottam el a kedvenc részemhez és hangosan fel-fel vinnyogtam a combinón, vasárnap délben...
Szívem szerint az jól bemásolnám ide, de nem teszem, egyrészt mert inkább olvassátok el az egészet, másrészt csalás is lenne, mert az olyan, mintha a tányérról a legfincsibb kis falatkát a szájatokba tenném, és akkor a többin már csak nyammog az ember.

Ja, hogy miről szól a könyv? A hivatalos "fül" (amit ugyebár manapság a könyvek a hátukon hordanak) szöveg szerint egy önéletrajzi elemekkel tarkított fiktív napló. Tulképp tényleg, bár nem tudni, mely rész fiktív, melyik valóság, én simán az egészet megeszem gyak. önéletrajznak, mert számos helyen magamra ismertem - namost akkor
a) Szilvia vagy belesett az agyamba, vagy
b) a sajátjába vagy
c) mégiscsak Müller Péter és hihetetlen intuitív módon érez rá némely embertípus működési mechanizmusaira.

Kicsit fikázós, kicsit magamnak görbe tükröt tartós, világot széjjelcincálós, beszólós, mökörgős, életszagú könyv - utóbbinál feltételezve, hogy nem vagy teljesen "száz". Tippem szerint (vagy valahol a könyvben van rá utalás?) kb. 30-as, saját magát, életutat, bölcsességet, az élet értelmét keresgélő, boncolgató, agyba-főbe analizálgató, kissé grafomán nő naplója, csipetnyi ezotériával, vallással, barátokkal, barátnőkkel, állatokkal - és mindezekről alkotott véleményével.

Ezt olvastam.
Sum: ajánlom.

Azért azt elárulom, hogy melyik a kedvenc részem :) Amikor felhívja a nagynéni, akinek kb pont olyan stílusa van, mint az elhúnyt keresztanyámnak, hogy hallgatod és nem hiszed el, amit, ahogy mond. Gyerekkorunkban jegyzeteltünk, olyan szövegeket nyomott a ker.mama - és Szilvia könyvében ráismertem, igen, létezik ez a fajta nőrokon, akit hallgatsz és alig tudod visszafojtani a röhögést a bájosan butuskán vicces szövegein...
SeniorLotti

2010. május 9., vasárnap

Készülő bejegyzések...

Bach Szilvia: Nem vagyok én Müller Péter

Márai Sándor: Eszter hagyatéka

és természetesen, A favoritom

Mitch Albom: Keddi beszélgetések - életről, halálról


Szívesen veszek könyvajánlatokat, illetve az általatok olvasott könyvekről tudósítást is, amit örömmel közzéteszek a beküldő monogramjával vagy nickjével. Ide küldd: a.ket.lotti kukac gmail pont com

SeniorLotti